
- Most tört ki a botrány amiatt, hogy a kormány máig titkolt okból gátakat építene a Hajógyári-sziget köré, kivágva minimum 1000 fát és tönkretéve az ...

2009-óta naponta száznál több gyermek kapott ingyenesen reggelit és tízórait tanítási napokon az Összefogás Óbudáért Egyesület közreműködésével. Idén már ...
Ősszel még lakásértékesítési moratóriummal és új bérlakások építésével kampányolt a III. kerület DK-s polgármestere, ma már eladásra hirdeti az ...
Az önkormányzati lakások nehéz helyzetben élő bérlőin hajt be plusz pénzt Óbuda DK-s vezetése, miközben megvásárlásra kínálják a kerületi tulajdonú ...
Pedig sokuk munkaköre ezt lehetővé tenni, a technikai feltételek is adottak. A Polgári Frakció együttműködést javasol.
Kiss László polgármester elrendelte, hogy a ...
A Hajógyárin hónapok óta kerítés zárja el az érdeklődők elől a szabadtéri sporteszközöket. Galériánk a posztban!
A Fővárosi Önkormányzat még a tavalyi ...
Négy lényeges fejlesztési terület rövidtávú terveit tartalmazó fejlesztési programját fogadta el Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2017-ben. A szociális terület ...
Az elmúlt 16 évben nem fordult elő Óbuda-Békásmegyeren, hogy regnáló pártpolitikus mellé iskolásokat rendeltek volna szerepelni.
Az elmúlt másfél évtizedben nem ...
A konkrét fejlesztéseket tartalmazó Guckler Károly Környezetvédelmi Programot 2017-ben fogadta el az önkormányzat. A program számos eleme már megvalósult.

...