A DK-s vezetés elvette a rászoruló gyerekek reggelijét
2020. július 08. írta: Óbudai Hírek

A DK-s vezetés elvette a rászoruló gyerekek reggelijét

osszefogas_reggeli.jpg2009-óta naponta száznál több gyermek kapott ingyenesen reggelit és tízórait tanítási napokon az Összefogás Óbudáért Egyesület közreműködésével. Idén már nincs erre lehetőség.

Az önkormányzat támogatásával az elmúlt évtizedben naponta mintegy száz rászoruló kerületi gyerek kapott bőséges és egészséges reggelit és tízórait két kerületi helyszínen. Ezek a gyerekek így nem éhesen, korgó gyomorral mentek iskolába. A programhoz az Összefogás Óbudáért Egyesület közvetlenül, költségvetési soron kapott támogatást, évente mintegy 4,5 millió forintot.

Idén az egyesület nem kapott célzott támogatást. Ezzel Kiss László DK-s polgármester és a kerület új vezetése ezt a gondoskodást megszűntette, megvonta a reggelit a kerületi rászoruló gyerekektől.

Ugyan írtak ki pályázatot hasonló tevékenységre a költségvetés Civil Alapjának terhére, de a kiírás csak hetekkel ez előtt jelent meg, és az eredménye sem tervezhető, így az Összefogás Óbudáért Egyesület a szolgáltatást nem tudja biztosítani a hátrányos helyzetű gyerekeknek.

Általánosan jellemző az önkormányzat és a civil szervezetek együttműködésére, hogy amíg a korábbi években a kerület költségvetésében nevesítve, tervezhető formában jutottak a kerületi alapítványok, egyesületek önkormányzati forráshoz, addig idén – köszönhetően az új baloldali polgármesternek és frakciótársainak – Óbuda-Békásmegyeren a civil szervezetek működése bizonytalanná vált, sokuk értékes tevékenysége ellehetetlenült.

Fotó: Összefogás Óbudáért Egyesület

A bejegyzés trackback címe:

https://obudaihirek.blog.hu/api/trackback/id/tr8215990396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kende Rozi 2020.07.11. 13:29:32

Kedves Összefogás Óbudáért Egyesület!
Szeretnék pontosítani: Kiss László nem csak a DK jelöltje, hanem közös jelölt,a MOMENTUM-DK-MSZP-PM-LMP jelöltje. Ha a cikkükben a többi tartalom is ennyire pontos, akkor jobb lenne, ha levennék ezt a rágalmazó cikket.

Antallka 2021.01.16. 23:07:55

@Kende Rozi: 2020. február 20-án Kiss László átlépett az MSZP-ből a Demokratikus Koalícióba.
cikk: Két budapesti polgármester átlépett az MSZP-ből Gyurcsány pártjába: www.origo.hu/itthon/20200220-kilepett-az-mszpbol-kiss-laszlo-es-szaniszlo-sandor.html
süti beállítások módosítása