Vajon miért hallgat az afgán kérdésben Szabó Tímea?
2021. augusztus 28. írta: Óbudai Hírek

Vajon miért hallgat az afgán kérdésben Szabó Tímea?

Amikor az óbudai Mata Hari életrajzát olvastuk pártja honlapján, megfogalmazódott bennünk a kérdés, vajon Szabó Tímea miért hallgat mélyen az elmúlt hetekben az afganisztáni válság kapcsán?

szabo_timea_kabul.jpgHiszen az 1976-ban született politikus a Szegedi Tudományegyetem és állítólag a Harvard jogi kara után néhány évig újságíróként dolgozott. Kisebb kitérőket követően – még mindig saját állítása szerint szerint – az alig huszonöt esztendős magyar lány 2001 nyarán három hónapot töltött Pakisztánban, ahol afgán menekülttáborokban tevékenykedett, majd a Harvard Egyetemen vezetett kutatást az afgán konfliktus rendezéséről és Afganisztán újjáépítéséről. Ezt követően Kabulba költözött, ahol először az ENSZ missziójának segített az afgán kormány felállításában (!), majd csatlakozott a CARE International civil szervezethez, ahol országos emberi jogi felmérést vezetett, amellyel jelentős sikereket értek el az ország biztonsági helyzetének javításában (?).

Vagyis elvileg elég alaposan ismeri az afganisztáni berendezkedést és a jelenlegi változásokat mozgató folyamatokat.

A PM oldalán elérhető önéletrajzon és Szabó Wikipedia oldalán kívül (amely szintén a PM oldalát írja elsődleges forrásnak) semmilyen tényalapú forrás nem támasztja alá azt, hogy Szabó egyáltalán megfordult Afganisztánban. Látott bárki is fotókat vagy más, az önéletrajzokat igazoló anyagokat?

Vajon miért veszi ténynek a teljes magyar sajtó, hogy Szabó Tímea egyáltalán megfordult a közép ázsiai országban?

Elképzelhető, hogy azért nem hallatja a hangját mostanában Szabó, mert valójában semmi köze Afganisztánhoz? A kérdőjeleket csak erősíti, hogy Szabó óbudai tevékenysége az elmúlt években mindössze abból állt, hogy valótlanságokat állított, hamis feltételezésekkel riogatta a választókat. Ilyen volt például, amikor arról híresztelt, hogy a fidesz lakóparkokat akar létrehozni a Hajógyári-szigeten. Az összes hasonló állításáról kiderült utólag, hogy csupán hangulatkeltő hazugság. Vagyis bármit is állít Szabó az életrajzában, azt érdemes minimum erős kétségekkel és fenntartásokkal kezelni és az igazságtartalmának megerősítéséig hazugságnak tekinteni.

Vajon volt-e valaha Gyurcsány Ferenc óbudai jelöltje egyáltalán Afganisztánban? Ha nem volt, márpedig feltételezhető, hogy nem volt, akkor mit csinált abban az időben, amikor azt állítja, hogy Afganisztánban volt? Hol volt valójában? Tanult-e egyáltalán a Harvard jogi karán?

Miért hallgat Szabó Tímea?

A bejegyzés trackback címe:

https://obudaihirek.blog.hu/api/trackback/id/tr4916673226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása