DK-s pártlappá silányult a kerületi újság
2021. január 20. írta: Óbudai Hírek

DK-s pártlappá silányult a kerületi újság

Gyurcsány szelleme lengi be az óbudaiak adóforintjaiból készülő, „megújult” Óbuda újságot.

0754355obuda.png

A korábban jellemzően 40-48 oldalon megjelenő, mára 32 oldalasra apadt lapban mást sem találunk, mint a korábbi városvezetés eredményeivel való ékeskedést, kormánykritikát és sértettséget. Lapozzunk bele az újságba!

A címlapon két kiemeléssel találkozunk: „A biciklisbarát kerület” és „A változás most kezdődik” címekkel.

Beljebb látjuk, hogy a kerület elnyerte a Kerékpárosbarát település, a Hivatal pedig a Kerékpárosbarát munkahely címeket. A díjak elnyerését elősegítő fejlesztések gyökerei évtizedes múlttal bírnak, felsorolni is nehéz, hogy 2006-2019 között mennyi kerékpárosbarát újítás történt Óbudán. Biciklikölcsönző kedvezményesen a kerületieknek, bringásreggeli, szervízpont, kerékpárutak, szolgálati bicikli és anyagi ösztönzés a kerékpárral munkába járó a védőnőknek, szociális dolgozóknak, és a hivatal dolgozóinak, stb., hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki. Utóbbit – a munkába tekerés támogatását – el is venné a kerületért dolgozóktól a városvezetés információnk szerint.

„A változás most kezdődik” cím a Fenntarthatósági stratégiára utal, amely azonban túlnyomórészt megegyezik az önkormányzat korábbi zöld koncepciójával. Kiss László polgármester ősszel az egyik testületi ülésen maga is elismerte – hangfelvétel van róla –, hogy a korábbi, Bús Balázs vezette önkormányzat által kidolgozott stratégiát valósítják meg, mert azon nincs mit változtatni. Ezt persze elhallgatja a színvilágában is a DK arculatához közelítő újság.

Érdemes még kiemelni az írások közül a „Kerületi összefogás a rászorulókért” címűt, amely arról számol be, hogy az önkormányzat eredményesen kér adományokat a kerületiektől a rászorulóknak. Teszi ezt akkor, amikor a sokszorosan díjazott és országszerte elismert, modellértékű óbudai szociális hálót éppen most vágja sutba Kiss László és bandája. Amikor több kerületi szociális intézményben, így a Családsegítőnél és a Szociális Szolgáltatónál is sorozatos elbocsátások voltak az utóbbi hónapokban, sorakoznak a betöltetlen státuszok, miközben az ellátásokra szorulók csak a várólisták végét látják, mert az intézményeknek nincs kapacitása több rászoruló gondozására.

Az egész újságból egyfajta sértettség tűnik ki, nem látni, hogy a Kiss László és csatlósai vezette önkormányzat bármi újat képes lenne létrehozni, vagy eredményt bemutatni az elmúlt közel másfél évből, ugyanakkor a kudarcot durcásan a kormányra próbálják kenni (két teljes oldal szól erről a lapban). „Nekünk annál jobb, itt minél rosszabb!” – ezt a hitvallást sugározza a lap, ez tűnik a városvezetés túlélési stratégiájának.

A hátsó borítón, fél-fél oldalban Kiss László, mint Gyurcsány apródja, valamint Szabó Tímea, mint Gyurcsány leghűségesebb óbudai katonája hurráoptimista jókívánságaival búcsúzik az újság.

A bejegyzés trackback címe:

https://obudaihirek.blog.hu/api/trackback/id/tr1916396916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2021.09.09. 16:03:57

Komoly színvonal emelkedést jelenthetett ez a váltás. Szánalmas csürhe vagy(tok).
süti beállítások módosítása