Kiárusítás: eladók az önkormányzati lakások
2020. május 11. írta: Óbudai Hírek

Kiárusítás: eladók az önkormányzati lakások

Ősszel még lakásértékesítési moratóriummal és új bérlakások építésével kampányolt a III. kerület DK-s polgármestere, ma már eladásra hirdeti az önkormányzat lakásállományát Kiss László.

onkormanyzati_lakas.jpgÁprilisban kaptak a megemelt lakbér mellé levelet az önkormányzati lakások bérlői és használói, hogy lehetőségük van megvásárolni a bérelt ingatlanokat. Az ajánlat nem túl kecsegtető, hiszen a bérlőnek kell állnia az értékbecslés költségét, majd ennek ismeretében határoz a képviselőtestület – helyett a veszélyhelyzet idején a polgármester –, hogy valóban el akarja-e adni az adott lakász az önkormányzat.

A lehetőség meghirdetése azért érdekes, mert ősszel, az önkormányzati választásokat megelőzően még bérlakások nagy számú építésével és értékesítési moratóriummal kampányolt Kiss László, fél évvel később pedig – a járvány elleni védekezés költségeire hivatkozva – tömegesen ajánlja fel megvételre a bérlőknek a lakásokat az önkormányzat. A fejetlenséget mutatja: olyan bérlők is megkapták az erről szóló levelet, akik nem is jogosultak az általuk használt lakás megvásárlására.

A lakáskiárusítás több kérdést is felvet. Gazdasági válság küszöbén vajon valóban rászorul-e az a bérlő az önkormányzati lakásra, aki 20-40 millióért meg tudja vásárolni azt? Vajon valóban oly nehéz-e az önkormányzat anyagi helyzete, hogy erre a bevételre mihamarabb szüksége van? Mi változott az elmúlt fél évben, hogy az értékesítési moratórium kampányígéretéből lakáseladási politika lett? Végül, de nem utolsó sorban: kinek áll érdekében valóban a bérlakások értékesítése, ki fog ezen jelentősen nyerészkedni?

A bejegyzés trackback címe:

https://obudaihirek.blog.hu/api/trackback/id/tr6615678206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása