Küszöbön álló egészségügyi fejlesztések a kerületben
2020. január 09. írta: Óbudai Hírek

Küszöbön álló egészségügyi fejlesztések a kerületben

A következő években több komoly fejlesztésnek is tanúi lehetnek a kerületben élők az egészségügyi ellátásban.

csillaghegy_fogaszat.jpgElsőként a Csillaghegyi Egészségház felújítása történt meg, a környéken élők immár barátságos, megújult környezetben mehetnek a háziorvosi és fogorvosi rendelésekre. A kivitelezés 300 millió forintos forrását Magyarország Kormánya biztosította Varga Mihály pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő közbenjárásával.

Fontos ugyanakkor arra is felhívni a figyelmet, hogy a III. kerület legtöbb háziorvosi rendelője jellemzően 40 évvel ez előtt épült falak között működik. A Főváros új vezetése és a kormány között született megállapodás keretében – az 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezésének ellentételezéseként – a következő 5 évben összesen 50 milliárd forint plusz forrást biztosít a kormány a fővárosi kerületek szakrendelők és háziorvosi rendelők fejlesztéseire.

Szavazzon!

Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében már 2018-2019-ben is több mint 100 milliárd forint kormányzati forrásból történtek Budapesten korszerűsítések. Az EBP III. kerületi fejlesztéseit 2019 májusában érzékelhették elsőként a kerületiek. Ekkor adott át Bús Balázs korábbi polgármester és Varga Mihály országgyűlési képviselő mintegy 170 millió forint értékben orvostechnikai eszközöket a Szent Margit Rendelőintézet két szakrendelője részére. A szemészeti eszközöket, ultrahang berendezéseket, altató munkaállomást, EKG berendezést, mágnesterápiás eszközt, testösszetétel-analizáló készüléket, és a monoszkópos tornyot az utóbbi fél évben a kerületi betegek megelégedésére alkalmazzák a rendelőintézet orvosai és munkatársai.

Megújulnak a szakrendelők

Az Egészséges Budapest Program következő ütemében a III. kerületben élők szakellátását végző rendelőintézetek átfogó felújítására kerül sor a következő években. Erre a beruházásra 2018-ban nyert 5,6 milliárd forint kormányzati forrást a Bús Balázs vezette önkormányzat.

Az elsőként megújuló Csobánka téri Szakrendelő kivitelezési munkáit tartalmazó közbeszerzési eljárás kiírása a napokban jelent meg.  A hirdetményből kiderül, a háromszintes intézményt 1986-ban adták át. Az összesen 4000 ezer négyzetméteres rendelőintézetben az elmúlt években történtek már jelentős fejlesztések, többek közt a homlokzatot is felújították, hőszigetelést tettek a falakra, és kicserélték a nyílászárókat. A fejlesztés keretében az ott dolgozó szakemberek igényeinek megfelelően megújulnak az épület gépészeti és műszaki berendezései, elektromos hálózata és informatikai rendszere, eszközei.

A fejlesztés következő fázisában, várhatóan 2021-2022-ben, a Vörösvári úti Szakrendelő is megújul majd, ezen a telephelyen is komplex, az épületgépészetet, energetikát érintő korszerűsítésre lehet számítani az informatikai és további orvostechnikai fejlesztések mellett.

A bejegyzés trackback címe:

https://obudaihirek.blog.hu/api/trackback/id/tr5115399588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

esz22i 2020.01.10. 21:46:19

Az elektronikai fejlesztés szükségességére hívnám fel a figyelmet minden egészségügyi szolgáltatáshoz..
1. Egységes internetes előjegyzés, időpont foglalás.
2. Az érkezőket regisztráló sorszám-automaták és időpont előjegyző készülékek (klaviatúrák és monitorok) elhelyezése.
3. Nyílt vagy a várakozóknak a regisztrációkor adott jelszóval védett WIFI csatlakozás kialakítása.

mobiLGuru 2020.01.10. 21:55:33

@esz22i: Ezek a fejlesztések vannak előkészítve. Úgy tudom, a Vörösvári úton WiFi most is van.

MesziJ 2020.01.29. 14:16:57

Én is az elektronikai fejlesztést emelnèm ki. A szomszédos kis településen BudKalászon a gyermekorvosok használják. Ugyanott fejlesztettèk a háziorvosi diagnosztikai eszközöket.
süti beállítások módosítása