Előválasztás Óbudán – komédia egy felvonásban
2021. szeptember 07. írta: Óbudai Hírek

Előválasztás Óbudán – komédia egy felvonásban

„Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében…” Shakespeare szavai nem is lehetnének időszerűbbek, ugyanis az egyesített baloldal által szedett-vedett módon kitalált előválasztás maga a megtestesült színjáték.

elovalasztas2021.pngVegyük sorra, hogy szeretett kerületünkben kire adhatják le voksaikat az előválasztásra regisztrált szavazópolgárok. A sort a bevándorlók védőszentjével, a migránspárti Szabó Tímeával kezdjük, és… fejezzük is be. Ugyanis ennyi. Egy fő. Erre még a 60-as évek pártállami, kommunista időkben is csettintenének az elvtársak, hiszen úgy a legkönnyebb választást nyerni, ha egyedül indul az ember. Mondjuk ennyire pofátlan módon még a mostani baloldal elődpártjai sem nézték hülyének a választókat. Ők azért indítottak egy „ellenfelet” a tényleges jelölt mellé, így legalább az illúzió megmaradt, hogy dönthetnek a szavazók az MSZMP és Hazafias Népfront jelöltjei között.

Eleinte Óbudán is úgy tűnt, hogy a Népfront jelöltjének szerepére találtak megfelelő embert. A teljesen ismeretlen és súlytalan momentumos Turgonyi Dániel Absolon, a jelenlegi alpolgármester ugyanis egy darabig vállalta az áldozat szerepét, ám valamilyen okból visszaléptették Szabó javára. Csak találgatni tudunk az okokat illetően. Lehet, hogy egyszerűen megijedt Szabó Tímea a versenytől, lehet, hogy „kifizették” valamivel Absolon urat, vagy a pártját. A legvalószínűbbnek azonban az a verzió látszik, hogy abban az esetben, ha valódi megmérettetésre került volna sor, akkor bizony a jelölteknek alá kellett volna írniuk, az úgynevezett „Feddhetetlenségi Nyilatkozatot”. Ez a saját maguk által kitalált dokumentum bizony tartalmaz olyan kitételeket, amelyeknek nem biztos, hogy egyik, vagy másik jelölt maradéktalanul meg tudna felelni. Szerepel ugyanis benne 4 lényeges kritérium:

  • a jelölt nem áll büntetett előélethez fűződő hátrány hatálya alatt
  • eddigi munkája során a magyar és az uniós adófizetőket nem károsította meg
  • megválasztása esetén közeli hozzátartozóikat nem alkalmazza, közbeszerzési eljárásokon nem indul el
  • NEM RENDELKEZIK ÜGYNÖK-MÚLTTAL

A versenyt tehát még látszólag sem akarták fenntartani, pedig az ismeretlen momentumos mellett akadt volna más kihívó is. A DK-ban ugyanis volt két vállalkozó szellemóriás, Rózsa László Péter és Hazai Iván András, akik ringbe szálltak volna az előválasztáson. Nekik sem termett sok babér. Szabó Tímea városházi embere, Kiss László révén gyorsan leszámolt velük, és a két Gyurcsány-párti politikus hamar azon kapta magát, hogy minden pozíciójuktól megfosztották és még a pártból is kizárták őket. Csak úgy demokratikusan.

Előválasztás tehát lesz, valódi választás viszont nem a III. kerületben. Végül mégis füstös szobákban, Gyurcsány Ferenc és néhány kristálypohár társaságában dőlt el, hogy ki lesz, aki a színjátékban a főszerepet játssza majd Óbudán. A komédiának egyetlen igazi célja maradt: mobilizálni és hergelni a saját szavazókat. Hátha elfelejtik mindazt a rombolást, amit 2010 előtt véghez vitt a Gyurcsány Ferenc vezette akkori koalíció.  Egy darabot többször is szívesen megnéz az ember, ha az jó és szórakoztató. Ez a mostani viszont még viccnek is rossz…

Előválasztás Óbudán 2021
Komédia egy felvonásban

Rendező: Gyurcsány Ferenc
Főszerepben: Szabó Tímea
Áldozati bárány: Turgonyi Dániel Absolon
A félreállított pártkatonák: Rózsa László Péter és Hazai András
Statiszta szerepben: DK, MSZP, Párbeszéd, LMP, Momentum, Jobbik

A bejegyzés trackback címe:

https://obudaihirek.blog.hu/api/trackback/id/tr9916682088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

birkamenet 2021.09.08. 23:02:27

" a jelölt nem áll büntetett előélethez fűződő hátrány hatálya alatt
eddigi munkája során a magyar és az uniós adófizetőket nem károsította meg
megválasztása esetén közeli hozzátartozóikat nem alkalmazza, közbeszerzési eljárásokon nem indul el
NEM RENDELKEZIK ÜGYNÖK-MÚLTTAL"

Na ez legalább 100%-os biztosítek arra, hogy az elöválasztáson egy darab fidernyák se tud elindulni!

Ezeket a kritériumokat ugyanígy ki kell terjeszteni az OGY-i válastásra is és akkor jövö tavaszra Magyarország fidessmentes övezet lesz!

arthurthedent 2021.09.09. 05:41:25

A roppant demokratikus ellenzék most megint megpróbálja meghekkelni a választást. Azt találták ki, hogy ha a választóknak kevesebb lehetőségük lesz a választásra, akkor talán ők nyernek majd. Ne indulhassanak már csak úgy akárkik a választásokon, mert akkor az emberek nem helyesen választanak. Na jó, egypárttrendszert nem sikerült elsőre bevezetni, de már dolgoznak rajta...

otunde 2021.09.09. 07:22:07

@arthurthedent:

fegyvertelen.blog.hu/2021/06/01/az_atkozott_profit_es_a_kotelezo_plakatolas?full_commentlist=1#c40687206

"Egymást licitálják túl, mert számukra az a fontos, hogy mennyire elkötelezett hívei az eszmének."

Miért a náci keresztények nem ilyenek? Nem versenyeznek abban, hogy ki tud rasszistább, keresztényibb fasz lenni?! Meg ki nyalja jobban Orbán seggét? KI iszik először sört Orbán után a teraszon?! De.

Ti, Fideszesek tanulatlanok, sötétek, pszichopaták, elmebetegek vagytok. Ti vagytok a magyar nép legalja, a genetikai selejt, a hulladék. A baj az, hogy ez a hulladék akarja vezetni az országot, és bassza szét az országot egy évtizede.

otunde 2021.09.09. 07:25:46

@arthurthedent:

fegyvertelen.blog.hu/2021/06/01/az_atkozott_profit_es_a_kotelezo_plakatolas?full_commentlist=1#c40686688

Ausztriában 1M lakosra 1173 halott jut, Orbanisztánban 3089. ma, 2021.06.02.

Tehát alig több, mint harmad annyi a halottjuk, miközben.

1) Kurva sokat tesztelnek, tehát a fertőzöttek számát sokkal pontosabban tudják, mint az idióta Orbánod.
2) Síparadicsom, és az első hullám kurva durván érte őket, míg Orbanisztánban nem jött síelő, és Orbánnak mindig volt ideje a kísérleti labortól, ahogy Ausztriát nevezte, tanulnia.

Csak ugye mégse tanult a geci Fideszparaszt, mert egy pszichopata, hülye, elmebeteg fasz.

Szarod pofán magad, te kis elmebeteg mongolFidióta. Nagyon lealázod magadat.

Ti, Fideszesek tanulatlanok, sötétek, pszichopaták, elmebetegek vagytok. Ti vagytok a magyar nép legalja, a genetikai selejt, a hulladék. A baj az, hogy ez a hulladék, a zsákfalusi, 4 elemis selejt akarja vezetni az országot, és bassza szét az országot egy évtizede.

arthurthedent 2021.09.09. 07:27:56

@otunde: Nem azt mondtam, hogy vesenyeznek, nem vagyok rasszista, nem vagyok homofób, nem nyalom orbán seggét, nem iszok sört a teraszon, nem vagyok fideszes, nem vagyok tanulatlan, nem vagyok sötét, legalja vagy genetikai selejt. Nem akarom vezetni az országot és nem is vezetem. Amit mndtam az meg téged nem érdekelt, úgyhogy szerintem nyugodtan leszálhatsz a témáról. :D

arthurthedent 2021.09.09. 07:29:43

@otunde: Azért arra kíváncsi vagyok milyen érzés neked, hogy a legbunkóbb, legsötétebb troll vagy aki magyarul is elérhető. Könyvet írhatnál róla... :D

otunde 2021.09.09. 07:39:44

@arthurthedent: na, megint jön a mongolFidióta hülye, és dől belőle az idiótaság. ahogy a cikkből is:

1) "A teljesen ismeretlen és súlytalan momentumos Turgonyi Dániel Absolon, a jelenlegi alpolgármester ugyanis egy darabig vállalta az áldozat szerepét, ám valamilyen okból visszaléptették Szabó javára. "

Ott a mondatban a kézenfekvő magyarázat a visszalépésre, de a blogger paranoiás összeeskövés-elméletben hisz, miszerint Gyurcsány visszaléptette a Momentumos jelöltet. Ha Gyurcsány ezt meg tudná csinálni, miért nem csinálja meg, és minek az előválasztás?

2) Rózsa László Pétert és Hazai Iván Andrást nem kizárták a DK-ból, hanem kiléptek. De az még inkább eszement elképzelés, hogy Gyurcsány elintézte azt, hogy Óbudán juszt se a DK jelöltje induljon, hanem az MSZP-PM jelöltje. Mégis, mi a halálért lenne Gyurcsány maga ellen?

3) Az, hogy hány jelölt van, az függ a különféle pártoktól, hogy hol milyet tudnak indítani, de maguktól a jelöltektől is. Ha egyszer a Jobbik mondjuk nem akar jelöltet indítani, akkor hol volna az demokratikus, hogy juszt is kötelező neki?! Nektek nagyon beteges fogalmatok van a demokráciáról.

4) A Fideszesek azon fanyalognak, hogy 1 kerületben csak 1 jelölt van. Ebben a kerületben tényleg felesleges megtartani a választást, azt nem tudom, minek csinálják, de majd legfeljebb alig szavaz valaki. Az online része nagyjából ingyen van, a fizikai szavazóhelyek kerülnek valamennyibe, ez az ellenzék dolga, hogy miért költenek erre pénzt, de hol van ez ahhoz képest, amit Mészárosék a vécén ülve, 5 perc alatt lopnak?

5) A mongolFidióták fanyalognak, hogy 1 kerületben nincs igazi választás. Bazdmeg, ti hol a faszomban választhattok 2 Fideszes jelölt közül, vagy egy Fidesz-KDNP-s jelölt közül? A Hazafias Népfront az a KDNP, ahol Orbán és Semjén lezsírozza, hogy ki indul, mindenki másnak nulla belepofázás.

Kapjatok már magatokhoz, söprögessetek már a saját házatok táján, mert ott tonnákban áll a szemét!

otunde 2021.09.09. 07:41:19

@Ekrü:
obudaihirek.blog.hu/2021/09/07/elovalasztas_obudan_komedia_egy_felvonasban?full_commentlist=1#c40896440

na, megint jön a mongolFidióta hülye, és dől belőle az idiótaság. ahogy a cikkből is:

1) "A teljesen ismeretlen és súlytalan momentumos Turgonyi Dániel Absolon, a jelenlegi alpolgármester ugyanis egy darabig vállalta az áldozat szerepét, ám valamilyen okból visszaléptették Szabó javára. "

Ott a mondatban a kézenfekvő magyarázat a visszalépésre, de a blogger paranoiás összeeskövés-elméletben hisz, miszerint Gyurcsány visszaléptette a Momentumos jelöltet. Ha Gyurcsány ezt meg tudná csinálni, miért nem csinálja meg, és minek az előválasztás?

2) Rózsa László Pétert és Hazai Iván Andrást nem kizárták a DK-ból, hanem kiléptek. De az még inkább eszement elképzelés, hogy Gyurcsány elintézte azt, hogy Óbudán juszt se a DK jelöltje induljon, hanem az MSZP-PM jelöltje. Mégis, mi a halálért lenne Gyurcsány maga ellen?

3) Az, hogy hány jelölt van, az függ a különféle pártoktól, hogy hol milyet tudnak indítani, de maguktól a jelöltektől is. Ha egyszer a Jobbik mondjuk nem akar jelöltet indítani, akkor hol volna az demokratikus, hogy juszt is kötelező neki?! Nektek nagyon beteges fogalmatok van a demokráciáról.

4) A Fideszesek azon fanyalognak, hogy 1 kerületben csak 1 jelölt van. Ebben a kerületben tényleg felesleges megtartani a választást, azt nem tudom, minek csinálják, de majd legfeljebb alig szavaz valaki. Az online része nagyjából ingyen van, a fizikai szavazóhelyek kerülnek valamennyibe, ez az ellenzék dolga, hogy miért költenek erre pénzt, de hol van ez ahhoz képest, amit Mészárosék a vécén ülve, 5 perc alatt lopnak?

5) A mongolFidióták fanyalognak, hogy 1 kerületben nincs igazi választás. Bazdmeg, ti hol a faszomban választhattok 2 Fideszes jelölt közül, vagy egy Fidesz-KDNP-s jelölt közül? A Hazafias Népfront az a KDNP, ahol Orbán és Semjén lezsírozza, hogy ki indul, mindenki másnak nulla belepofázás.

Kapjatok már magatokhoz, söprögessetek már a saját házatok táján, mert ott tonnákban áll a szemét!

Ekrü 2021.09.09. 07:45:42

@Boar.: Nem emlékszem,hogy a Fidesz előválasztást hazudott valaha is is, egy indulóval....Ez olyan ellenzéki specialitás...:))))))))))))))

otunde 2021.09.09. 07:45:48

@arthurthedent: a náci, homofób mongolFidiótáknál bunkóbb, antiszociálisabb, pszichopatább trollok nincsenek a világon. ti nemcsak idiótaságokkal és hazugságokkal böfögitek tele a netet, hanem emberek milliói ellen uszítotok. és támogattok egy náci qrmányt, amelyik emberek milliói ellen uszít, százezrei életét tettlegesen és aljas módon is elrontja, csal, lop és hazudik.

ha én visszaadok nektek abból 1%-ot, amit ti másokkal tesztek, akkor ez teljesen helyénvaló, erkölcsös, büszke vagyok rá. az volna a baj, ha nem utálnátok, ti, az emberiség söpredéke! az volna a baj, ha szimpatizálnátok velem.

otunde 2021.09.09. 07:48:45

@arthurthedent:

fegyvertelen.blog.hu/2021/06/01/az_atkozott_profit_es_a_kotelezo_plakatolas#c40686998

Aggódok, hogy te meg agyvérzést kapsz itt nekem.

Ennyit tud a mongolFidióta selejt. Hazudozol, hülyeségeket írsz, aztán, amikor belenyomják a pofádat a szarodba, akkor habogsz, és csak dedós, nevetséges böfögéssel tudsz jönni.

konrada 2021.09.09. 07:54:13

Azért van igazságuk abban, hogy lehetőleg korlátozzák a jelöltek számát olyan körzetekben, ahol ebből verseny lehet.

Hiszen azt már mindenki tudja, hogy egy választást nem feltétlen az dönti el, kit látnak jobbnak a szavazót, hanem az, kit látnak alkalmatlanabbnak. (Lásd: programok ismertetése helyett: orbán takarodj - gyurcsány a hibás.)

Na most: ha ezt a módszert vetik be - és miért ne tennék, nagy a tét! (Már teszik!) - akkor nem az fog kiderülni a kampány végén, ki alkalmasabb, hanem oda-vissza ki miért nem alkalmas, hiszen amíg a másik oldal mondja egy jelöltre, hogy mekkora tolvaj, erkölcstelen gazember, addig ezt sokan betudják a másik oldal mocskos kampányának.

De! ha saját táboron belül mondják ezt ki, az már gyakorlatilag beismerése annak, hogy ilyen jelöltjeik vannak, hiszen azok dolgoznak egyébként össze, azaz ismerik jól a másikat.

(Nem véletlen, hogy a fityeszéknek ilyen eszükbe sem jut: a főni dönti el, hogy a saját tolvajai, erkölcstelen gazemberei közül kit enged rá a másik oldalra, mert nem jó, ha már előre megtudják róluk ezt, mert elvtársaik már ezt kivesézték!;))

otunde 2021.09.09. 07:54:55

@Ekrü: "Nem emlékszem,hogy a Fidesz előválasztást hazudott valaha is"

pontosan. szerintetek az már demokrácia-hiány, ha egy kerületben úgy adódik, hogy nincs ellen-jelölt. mert szerintetek ki kellett volna rugdosni egy ellen-jelöltet, akkor is, ha nem akar indulni. illetve akkor meg azon ugrálnátok, hogy minek kényszerítettek egy ellen-jelöltet. de a leényeg, ha ez nektek demokrácia-hiány, akkor a Fidesznél minusz végtelen a demokrácia, hiszen a Fidesznél egyetlen kerületben sincs kurvára semmi beleugatásotok abba, hogy ki lesz a jelölt.

úgyhopgy kapjál már magadhoz, hogy már megint szarjátok magatokat pofán, idióta mongolFidióták!

otunde 2021.09.09. 07:58:06

@arthurthedent:

panelmedve.blog.hu/2021/06/10/eszbontok_tenyleg_lehet_ekkora_sotetseg_ilyen_sok_emberben/full_commentlist/1#c40708070

"Az IQ definíció szerinted tartalmazza azt, hogy a szigma mekkora a normál eloszlású IQ esetében? Ugye nem?"

De igen. A szigma 15 IQ-pont.

"For modern IQ tests, the raw score is transformed to a normal distribution with mean 100 and standard deviation 15."

en.wikipedia.org/wiki/Intelligence_quotient

Állandóan csak azt bizonyítod, milyen hülye vagy, és sötét. Akárcsak a blog.hu kommentelők többsége. Ti pont ugyanolyanok vagytok, mint annak a játéknak a játékosai, akik égetik magukat, és fel se fogják.

arthurthedent 2021.09.09. 08:00:56

@konrada: Ja, korlátozzák a versenyt, mert nagyon demokraták. Értem, hisz éppen ezt mondtam én is. :D Teljesen jogos, az emberek rossz jelöltre szavaznak, ezt nem engedhetjük. :D

Ekrü 2021.09.09. 08:06:57

@otunde:
1."Ha Gyurcsány ezt meg tudná csinálni, miért nem csinálja meg, és minek az előválasztás?"-Mert egyedül a béka feneke alatt lenne.Ráadásul így tudja rehabilitálni/elfogadtatni magát a többi párt szavazóival, hogy később a többi pártot bedarálva átvegye a szavazók nagy részét.
2."Mégis, mi a halálért lenne Gyurcsány maga ellen?"-Gyurcsány kizárólag azokon a helyeken indít jelöltet ahol nem égnek le totálisan.Ő a biztosra megy,így elkerüli a súlyosabb vereséget.Így tudja ugyanis demonstrálni a baloldali szavazók felé,hogy a DK a legerősebb párt a baloldalon.
3-4.Akkor ott ne legyen előválasztás.Mert ez így elég röhejes és felmerül az emberben,hogy azért nincs ellenfele Timikének ,mert őt kötelező jelöltként indítani,viszont egy előválasztás során csúfos vereséget szenvedne. Áruld már el mi lesz a végén? Timike lelkesen kihirdeti,hogy "hatalmas" versenyben megnyerte az előválasztást? :))))))
5.Ezt akkor reklamálhatnád,ha az ellenzéki előválasztáson DK-s és DK-s vagy Momentumos és Momentumos között kellene választani.A Fidesz -KDNP egy jól működő választási szövetség,minek több jelölt?Az ellenzék pedig több független pártból áll, nem tehetik meg,hogy a saját szavazóik feje fölött megegyeznek,mert előfordulhat,hogy akkor a szavazók nem vesznek részt a választásban. Majd ha bedarálta a többi pártot és átveszi a hatalmat a DK az ellenzéki oldalon,akkor majd ott sem lesz előválasztás ,ugyanis semmi értelme nem lesz.

Ekrü 2021.09.09. 08:09:38

@otunde:
"akkor a Fidesznél minusz végtelen a demokrácia, hiszen a Fidesznél egyetlen kerületben sincs kurvára semmi beleugatásotok abba, hogy ki lesz a jelölt."-Lásd fenti 5.pont.
Ha nem érted nem tudok segíteni....

otunde 2021.09.09. 08:10:23

@arthurthedent: hazudsz, Habony-droid. mivel civilként bármilyen jelölt indulhat, ezért ha az emberek egy jelöltre sokan szavaznának, az el tud indulni a választáson. olyan hülyeséggel meg ne gyere, hogy Óbudán van egy jelölt, akire egyébként a választók több, mint fele leszavazna, csak nem tudja összeszedni az ajánlásokat!

látod, Habony-droid, nincs nálad utálatosabb troll a világon. csak idiótaságokat és hazugságokat tudsz ideszarni.

Boar. 2021.09.09. 08:11:10

@Ekrü: Baszod, ez még tőled is gyenge volt...

otunde 2021.09.09. 08:17:32

@Ekrü: "-Gyurcsány kizárólag azokon a helyeken indít jelöltet ahol nem égnek le totálisan."

És ez nem kurvára demokratikus joga, te faszfej? Miféle demokrácia az, ahol egy pártnak olyan kerületben is indulnia KELL, ahol nem akar?

Beteg vagy.

"Akkor ott ne legyen előválasztás."

Mert egy kerületben ilyen szitu van? Töröljék az egészet? Meg vagy te veszve, te elmebeteg mongolFidióta?! Kapjál már magadhoz! Bazdmeg, legalább a Down-kóros szintet próbáld megötni, te kis elmebeteg!

"A Fidesz -KDNP egy jól működő választási szövetség,minek több jelölt?"

Mert ez így elég röhejes és felmerül az emberben,hogy azért nincs ellenfele Orbán jelöltjének a Fideszben,mert kötelező Orbán jelöltjét indítani, viszont egy előválasztás során csúfos vereséget szenvedne.

"Az ellenzék pedig több független pártból áll"

Tehát elismered, hogy a KDNP egy álpárt, egy Hazafia Népfront. QED. És elismered, hogy az ellenzék ténylegesen több, független pártból áll, és kurvára sokkal demokratikusabb képződmény, mint a Fidesz-KDNP. Pofán szartad magad.

"Majd ha bedarálta a többi pártot és átveszi a hatalmat a DK az ellenzéki oldalon,akkor majd ott sem lesz előválasztás ,ugyanis semmi értelme nem lesz."

Itt is elismerted, hogy amitől rettegsz, azt a Fidesz már rég megcsinálta.

De azért leszavazol a Fideszre, te mongolFidióta, amelyről itt több pontban is elismerted, hogy kurvára a legdiktatórikusabb párt Magyarországon.

ENnyikeh. Pofán szartad magad.

otunde 2021.09.09. 08:20:48

@Ekrü: 3-4-re új választ adok, mert nem vettem észre, hogy csak Óbudáról beszélsz. ami már eleve mutatja, hogy milyen pitiáner faszságokon kötözködtök, ti mongolFidióta barmok.

"Akkor ott ne legyen előválasztás."

Ja, Óbudán lehetne törölni az előválasztást, ezt írtam. De neked tényleg ez a legnagyobb bajod most? Most komolyan ezen ugrálsz? Ettől neked diktatúra van, hogy egy kerületben megtartanak egy választást, ami felesleges? Mondom, Mészárosék a vécén ülve, 5 perc alatt többet lopnak, mint ennek a költsége.

otunde 2021.09.09. 08:22:28

@arthurthedent:

kormanykommentek.blog.hu/2021/08/24/folyamatos_adosagcsapdaban_a_korhazak_de_vajon_csak_ok_a_hibasak?full_commentlist=1#c40867554

te nagyon idióta vagy már megint

1) a kórházak adósságát az államnak, előbb-utóbb nagyrészt csak ki kell fizetni. Orbán is ezt csinálja. az, hogy utóbb csinálja, az csak nettó geciskedés. így tök felesleges azon spekulálnod, hogy mi a különbség aközött, hogy az állam többet vagy kevesebbet ad. mindenképpen meg kell, hogy adja a költségek nagy részét. ezen így spórolni nagyon nem lehet.

2) az, hogy az egészségügy pazarol-e, és mennyit, és, hogy ezt kontrollálja, az a kurva kibaszott qrmány dolga volna. csak Orbán és Kásler dilettánsok, selejtes idióták, és nem tudják ezt megreformálni. most, hogy itt leírod, hogy az egészségügy tartozásokat halmoz fel, és ez 10 év qrmányzás után van, és szerinted ezek között nagyon sok a felesleges kiadás, ezzel Orbán alkalmatlanságát ismered el, te kis mongolFidióta!

az nem megoldás, hogy Orbán semmit nem csinál, és geciskedik, hogy csak nagy sokára fizeti ki a tartozásokat. ez tényleg csak semmittevés és geciskedés. ilyet egy idióta selejt csinál.

otunde 2021.09.09. 08:25:27

@arthurthedent:

kormanykommentek.blog.hu/2021/08/24/folyamatos_adosagcsapdaban_a_korhazak_de_vajon_csak_ok_a_hibasak/full_commentlist/1#c40866728

az nem érvelés, hogy pofán hazudod az olvasókat, és megkérdezed mégegyszer, amit már leírtam a hozzászólásban, amire állítólag válaszolsz, de el se olvastad, mert olvasni nem tudsz, te kis mongolFidta!

otunde 2021.09.09. 08:38:02

@Ekrü: szóval szerinted a Fidesz sokkal demokratikusabb párt, mert már régen bedarálta a KDNP-t, és Semjén nem ugrál, ha Orbánnak van jelöltje. És, hogy titeket erről már meg se kérdeznek. Ezért demokratikusabb párt szerinted a Fidesz. mondom, te beteg vagy.

mellesleg az előválasztást nyugaton legtöbb esetben egy párt alkalmazza, mint a Republikánusok, a Demokraták, a francia PS. tehát a Fideszis alkalmazhatná. csak tudjuk, hogy a Fidesz ettől a lehető legtávolabb van, mert egy diktatórikus gecipárt. te erre szavazol, és kötözködsz az ellenzékbe belekötni erőltetetten, egy szalmaszál miatt.

szánalmas beteg selejtek vagytok, ti mongolFidióták.

otunde 2021.09.09. 08:45:55

@Ekrü: el kéne dönteni azt is, hogy a borgőzüs összeesküvés-elméletetek szerint.

1) A DK egy Hazafias Népfront jellegű, súlytalan kamupárt, hiszen Óbudán DK-s jelöltek léptek vissza (nem kizárták őket, hanem ők léptek ki, a post hazudik)

vagy

2) A DK minden más pártot bedarál

mert ez a kettő így nemcsak egy idióta paranoia, hanem önellentmondásos elmebetegség részetekről.

Ekrü 2021.09.09. 09:00:15

@otunde:
Mint írtam,ha ebből sem érted nem tudok segíteni....:))))
A bedarálás nem azt jelenti ,hogy két párt szoros választási szövetségben működik együtt,hanem,hogy az egyik párt elcsaklizza a másik szavazóit ,így csak egy párt marad a porondon.
A Fidesz-KDNP együttműködése nem példa nélküli Nyugat-Európában,elég csak a német CDU/CSU-ra gondolni.Vagy úgy gondolod ők sem demokratikusok?
"mellesleg az előválasztást nyugaton legtöbb esetben egy párt alkalmazza, mint a Republikánusok, a Demokraták, a francia PS."- Aztán rajtuk kívül senki és nem véletlen,hogy nem alkalmazzák a pártok.(Amerika meg ugye egy teljesen más tészta....) A párton belüli előválasztás mindig veszélyes mert megosztja a szavazókat és sértődések alakulhatnak ki.Erre hozták létre a pártkongresszusokat ahol a párt tagjai eldöntik,hogy ki a pártelnök ,illetve ,hogy egy adott körzetben ki indul. így van ez az összes ellenzéki pártnál is.Azt,hogy ki lesz a Jobbik jelöltje NEM a jobbik szavazói hanem Jakab Péter és a párt vezetői döntötték el,mint ahogy így történt ez a DK-nál,a Momentumnál és a többi ellenzéki pártnál is.Egyiknél sem a szavazók döntöttek,hogy ki legyen a jelölt,egyszerűen közölték velük,hogy Gyurcsány,Fekete-Győr ,Jakab meg a vezetőik kit indítanak.
Majd akkor kérheted számon a Fidesztől is,ha ezek a pátok is megrendezik saját belső előválasztásaikat.

Ekrü 2021.09.09. 09:07:13

@otunde:
"el kéne dönteni azt is, hogy a borgőzüs összeesküvés-elméletetek szerint.
1) A DK egy Hazafias Népfront jellegű, súlytalan kamupárt,
2) A DK minden más pártot bedarál"
Senki nem mondta,hogy a DK kamupárt ,csak azt hogy kicsi a szavazóbázisa. A kettő pedig nem zárja ki egymást.Miután az ellenzéki oldalon sok kicsi pártocska van,teljesen normális,hogy megpróbálják egymást bedarálni,hisz mindegyik nagyobb akar lenni,de ezt csak egymás kárára tudják megtenni.Ezen apró pártok közül pedig a DK a legagresszívabb,hisz neki van a leggátlástalanabb vezetője.

otunde 2021.09.09. 09:13:39

@Ekrü: "A bedarálás nem azt jelenti ,hogy két párt szoros választási szövetségben működik együtt,hanem,hogy az egyik párt elcsaklizza a másik szavazóit ,így csak egy párt marad a porondon."

Pontosan.A Fidesz bedarálta a KDNP-t, korábban az MDF-et. Azt teljesen. A KDNP-t megtartotta Hazafias Népfrontnak.

"A Fidesz-KDNP együttműködése nem példa nélküli Nyugat-Európában,elég csak a német CDU/CSU-ra gondolni.Vagy úgy gondolod ők sem demokratikusok?"

A CDU és CSU egy speciális dolog, mivel a CSU csak Bajorországban indít jelölteket, a CDU meg mindenhol máshol. Aminek történelmi, speciális okai vannak.

De nem én ugráltam itt demokráciáról, hanem ti. Felőlem indulhatnak pártok pártszövetségként választásokon. Felőlem Orbán bedarálhatja a KDNP-t, úgyse szavazok rá, és a Fidesszel nem ez a legnagyobb baj a diktatúrát illetően.

Ti vagytok azok, akik szerint ez tök demokratikus, ha Orbán csinálja, de ha az ellenzék, akkor már nem. És ha az ellenzékben nem a Führer jelöli ki a képviselőket egy felcsúti látogatás kereteként, nektek az már nem elég demokratikus, nektek csak az a demokratikus, amit a Führer csinál.

Ti vagytok a totál önellentmondásos, önpofánszarós betegek.

"A párton belüli előválasztás mindig veszélyes mert megosztja a szavazókat és sértődések alakulhatnak ki."

1) Ez egy vélemény. Szerinted, mongolFidióta selejt szerint az előválasztások nem segítik az ellenzéket, szerinted Gyurcsánynak kellene ezt lerendeznie Kötcsén, ahogy Orbán teszi Felcsúton. Szerinted.

2) De attól, hogy az llenzék nem ezt teszi, attól még nem lesz nem demokratikus, csak éppen nem te vagy az ellenzék választási főtanácsadója. Van ilyen.

3) Mellesleg az ellenzék előválasztás nélkül már elindult 2 választáson, nektek az sem tetszett, ti akkor is sipítoztatok.

"Majd akkor kérheted számon a Fidesztől is,ha ezek a pátok is megrendezik saját belső előválasztásaikat."

Ja, pár sorral fentebb ott ugráltál ezer decibellel, hogy az a legnagyobb hülyeség, ha egy párt is rendez előválasztást.

Azt se tudod, hogy mi a véleményed, te kis mongolFidióta selejt, csak szarsz, fosol, fingasz, böfögsz összevissza.

otunde 2021.09.09. 09:15:38

@Ekrü: ha ebből a kommentből levonjuk, hogy zsigerből utálod az ellenzéket, mert nyakig Orbán seggében vagy, akkor marad az, hogy "teljesen normális"

ennyikeh.

otunde 2021.09.09. 09:20:37

@Ekrü: "a DK a legagresszívabb,"

itt azért ugrálsz, mert Óbudán a DK olyan "agresszív", hogy visszaléptek. és neked az se tetszik. ki kellene találnod, hogy melyik paraoiában hiszel, mert az még a paranoiánál is betegesebb, amikor két, egymásnak ellentmondó paranoiában hiszel. és te ezt csinálod.

te nagyon beteg mongolFidióta vagy.

11 Favágó 2021.09.09. 10:28:26

Ha jól értem, talán az ellenzéki pártok képviselői között kellene tartani az előválasztást. Azért is, mert a Nagy Közös Listát mi a tök alapján állítják majd össze, ha nem ismerjük a pártok támogatottságát.

Nem igazán látszik hihetőnek, hogy a 106 választói körzetben nem tud mind a 6 párt legalább egy tagot, szimpatizánst, vagy külsőst találni.

A választásban bizony nem nyerhet mind a hat, lesz akinek 1-2% lesz a bázisa. Igaz így pl a Timikéékről kiderülne, hogy ők nem is párt, csak egy gittegylet, nem játszhatnak nagy füves pályán, csak kis salakoson.

A visszalépések, visszaléptetések meg igen nagy átqrások, színjátékok. Elhiszi valaki, hogy pont a Momentumnak pont Óbudán nincs legalább 2 embere, ha kihullana az egy igazinak vélt?

Értem, mindenkinek joga van visszalépni, sőt a 6 jelöltből 5 is visszaléphet. De azt nem hiszem el, hogy a pártok megítélését ez az irányított bolhacirkusz elősegíti, tisztázza. Nem a kompromisszum hiányzik belőlük, hanem az egyéniség, identitás, kezdeményezés.

otunde 2021.09.09. 10:40:10

@11 Favágó:

szeka.blog.hu/2021/06/08/itt_a_fudan_hol_a_fudan?full_commentlist=1#c40700638

"Szerinted a mi egyetemeink csak úgy EUR milliárdokból elérné azt, amit egy új egyetem tudhat? Szerintem nem."

értem, hogy te egy kis magyarellenes, hazaáruló köcsög vagy, de szerintem a magyar egyetemek ugyanannyi pénzből várhatóan legalább annyit elérnek, mint, ha kínaiak csinálják. én nem gondolom, hogy a magyar alsóbbrendű faj. te ezek szerint igen. idáig jutottak a Fideszesek. magyar-ellenes, náci faszok vagytok. tudod, van egy pár Nobel-díjasunk, aki bebizonyította, hogy ha pénzt tesznek alájuk, akkor világraszóló teljesítményre képesek. vagy itt van Karikó Katalin, akit a csuti paraszt gecid csak leasszonyságozott, meg mostmár nem is kell neki a vakcinája, nem rendelünk, meg ott is kínai szert akar az Orbángeci gyártani, nem pedig olyan vakcinát, amelyik jó is, fejlett is, és magyar kreativitáson alapul.

ennyit tudtok, kis hazaáruló, selejtes ki faszok, ti vagytok a magyat rársadalom hulladéka. az elmebetegek, a pszichopaták, a geneiikai selejtek, akik tönkrebasszátok ezt az országot.

Dugulj el, te kis favágó, és takarodj vissza az erdőbe, dolgozzál, a favágásnál nem csinálhatsz nagy kárt, legfeljebb magadban, te kis 4 elemis faparaszt mongolfidióta!

nemecsekerno_007 2021.09.09. 10:43:41

@otunde: Dolgozol a Fidesz 3/4-ért. Jól van Fütyi :)))))))))

otunde 2021.09.09. 10:48:51

@11 Favágó:

szeka.blog.hu/2021/06/08/itt_a_fudan_hol_a_fudan?full_commentlist=1#c40700494

ja, a CEU nem a mi pénzünket lopta, mint Orbán és a Fudan. a FIdesz volt szóvivője, a nemzetközi államtitkár, a Kovács Zoltán meg ott végzett. ha a CEU őt lehet, hogy megnyomorította, mert tényleg egy olyan selejt, mint te. de csak őt.

Dugulj el, te kis favágó, és takarodj vissza az erdőbe, dolgozzál, a favágásnál nem csinálhatsz nagy kárt, legfeljebb magadban, te kis 4 elemis faparaszt mongolfidióta!

otunde 2021.09.09. 11:06:26

@11 Favágó:

szeka.blog.hu/2021/06/03/egy_jelentes_amely_fontos_volt_ugyan_de_idokozben_tullepett_rajta_a_tortenelem?full_commentlist=1#c40690278

a szavazás lebonyolításakor megkérdezték az illetékes Európa Parlamenti szervet. most hartározott a bíróság is. de a mongolFidióta balkáni paraszt akkor is azt hiszi, hogy mindenki szembemegy az autópályán. pont emiatt a paranoiás elmebetegség miatt bukott Trump, emiatt került Orbán az EP szemétdombjára a néppártból.

folytathatjátok, csak Orbán a végén úgyis a grazi gumiszobába kerül. meg te is. mert elembetegek vagytok.

Dugulj el, te kis favágó, és takarodj vissza az erdőbe, dolgozzál, a favágásnál nem csinálhatsz nagy kárt, legfeljebb magadban, te kis 4 elemis faparaszt mongolfidióta!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.09.09. 11:06:35

Láttam már pár ilyen előválasztási "vitát." Vicces, hogy mindenben egyetért mindenki.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.09.09. 11:08:25

@yerico1:

A Fidesz már hónapok óta előválasztást tart. Minden körzetben kiválasztásra kerül a kisemberek által az, aki a legesélyesebb a Soros Pár jelöltjének legyőzésére.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.09.09. 11:09:39

@Bogomil:

A kisemberek választanak. Ki a legesélyesebb a Soros-Gyurcsányné-Szálasi Összefogdosás ellenében.

hannibal ante portas 2021.09.09. 11:12:47

@otunde: csak csöndben kérdezném: milyen alapon mocskolódsz és pocskondiázol másokat, irkálod az ostoba és demagóg hülyeségeidet? Ki hatalmazott föl arra, hogy ilyen stílusban írj, miközben az általad preferált társaság mérhetetlen károkat okozott - és ahol véletlenül hatalomra jutott, okoz most is, szerte az országban, például a kerületünkben is? Nem mellesleg teljesen világos a tudatlanságod és ismerethiányod, csak a szokványos ócska ballib panelokat rakosgatod egymás mellé. Több szerénységet és több tisztességet!

otunde 2021.09.09. 11:15:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

@MAXVAL birсaman közíró: "Hisz Soros jót akar, nem?"

kilonem100.blog.hu/2020/11/24/azt_terjesztik_hogy_sorost_letartoztattak_philadelphiaban_valasztasi_csalasert/full_commentlist/1#c39276976

na, örülük, hogy végre elismerted. nagy dolog ez egy bolgár, elmebeteg mongolFidiótától.

otunde 2021.09.09. 11:23:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

kaszapf.blog.hu/2021/09/04/a_rasszizmus_es_a_homofobia_ara_ii_resz?full_commentlist=1#c40892338

na látod, te kis bolgár, autista elmebeteg annyit tudsz. illetve semmit nem tudsz, csak böfögni, hányni, fingani, és ideszarni.

egy mozgalomról akkor mondhatod, hogy rasszista, ha ki tudod mutatni, hogy a meghatározó alapokirataiban rasszista szövegek vannak. ahogy például a tákolmány bevezetője egy keresztény dogmatika, és nem egy szekuláris államhoz illő irat. vagy meg tudod mutatni, hogy a mozgalom vezető egyéniségei többször rasszista módon nyilatkoztak. ahogy például Orbán cigányozik, Orbán rasszistán beszél a menekültekről, mint más népekről és rasszokról, tehát Orbán rasszista.

és mivel Orbán a Fidesz vezetője és minielnöke, a Fidesz ezt eltűri, sőt, vele együtt uszít, ezért a Fodesz egy rasszosta, náci párt.

na ezt nevezik érvelésnek.

ez az, amit te nem tudsz, mert egy náci genetikai selejt vagy. egy autista, bolgár elmebeteg.

otunde 2021.09.09. 11:32:41

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Nem valllottam be."

parpercpolitika.blog.hu/2021/05/15/honnan_tudod_hogy_semmibe_neznek?full_commentlist=1#c40644722

Dehogynem. Számtalanszor bevallottad. Mindenki tudja. De itt van egy bizonyíték:

"MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes· www.bircahang.org 2017.02.06. 10:36:24
"Vannak kimagasló IQ-val rendelkező társaink, akik viszont rettentő alacsony EQ szinten működnek"

Rám ez teljesen igaz, de én aspergeres vagyok, ez a mentségem.
Válasz erre

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes· www.bircahang.org 2017.02.06. 10:36:58
@dukeekud:

Mint aspergeres mondom: NEM IGAZ, hogy nincsenek érzelmeink, csak nagyon nehezen mutatjuk ezeket ki. A külső szemlélő szmára érzéketlen bunkók vagyunk, miközben belül mi ezt nem így látjuk."

lelkizona.blog.hu/2017/02/05/5_alapeset_az_elegtelen_erzelmi_intelligencia_szintre/full_commentlist/1#c32310162

Nemcsak autista elmebeteg vagy, hanem a szopásos mongolFidióta pszichopata is, aki a jó édes kurva anyját is letagadja. Pont ilyen Orbán is egyébként, aki pár hónappal később bármilyen témában pofán szarja önmagát, és az ellenkezőjét képes mondani annak, mint amit azelőtt mondott. Orbán is, és te is legatagadjátok a jó édes kurva anyátokat is, mert pszichopata selejtek vagytok. Nincs lelkiismeretetek.

otunde 2021.09.09. 11:40:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

jog-asz.blog.hu/2021/06/11/az_en_nemzeti_konzultaciom_560?full_commentlist=1#c40714376

@nemecsekerno_007: @nemecsekerno_007: azért röhej, amikor a négerező náci, azaz te, elkezdesz hülyeségeket írni, mintha érdekelne a feketék képviselete. érdekel téged a faszt, csak te a jó édes kurva anyádat is letagadod, ha ezzel benyalhatsz Orbánnak.

otunde 2021.09.09. 11:49:22

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

parpercpolitika.blog.hu/2021/05/15/honnan_tudod_hogy_semmibe_neznek/full_commentlist/1#c40644640

"Az IQ-m olyan magas, hogy amikor a múltkor mértem, a higgany kitört a mérőből."

No comment. Ez önmagáért beszél.

otunde 2021.09.09. 11:58:02

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

korbely.blog.hu/2021/07/24/lenge_17_eves_lanyok_a_kesma_portaljain?full_commentlist=1#c40811480
te már csak tudod, hogy mi vonz téged, kis pedofil szar. ellenben Orbán mégiscsak 18 évig tiltott, tehát neked ez az irányadó, náci selejt! 18 évig nem pedofilkodhatsz te sem a lányokkal, akárhogy is szeretnéd!

11 Favágó 2021.09.09. 12:10:38

@otunde: segítek neked, te mélybuzi
Ez a címe a posztnak:
Előválasztás Óbudán – komédia egy felvonásban
Írni-olvasni tudók ehhez szólnak hozzá.
Te meg csinálj, amit akarsz

otunde 2021.09.09. 12:21:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"te nagyon sikertelen ember vagyok. "

uzsoras.blog.hu/2021/04/23/tavasz_van_dagad_a?full_commentlist=1#c40172460

Ennyit tud egy bolgár elmebeteg.Ennyit tud egy mongolFidióta.

otunde 2021.09.09. 12:29:56

@nemecsekerno_007:

demieeert.blog.hu/2021/06/28/de_miert_udvaros_dorottya_az_ev_zold_szemelyisege?full_commentlist=1#c40754140

"A Greenpeace úgy használja élő pajzsnak a fecskéket mint az Iszlám Állam a civileket mindezt zöld mázzal leöntve."

hát, persze, bazdmeg, amikor a mongolFidióta azt hiszi, hogy a Greenpeace fecskékkel és robbanószerrel megrakott, csónakokon megy neki az olajtankereknek.

látom, a Habony hozott nektek a szerből.

youtu.be/KvP2jH7wVP0?t=96

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.09.09. 12:36:07

@otunde:

Érthető, hogy számodra sokkat okoznak a szép lányok. Dehát mégse lehet a kedvedért 7-8 éves fiúmodelekkel illusztrálni a lapokat.

Homo fideszbirkusz 2021.09.09. 12:43:57

@arthurthedent: @Ekrü:

Homo fideszbirkuszom, te aki Orbán vezéred seggéből nézel ki a világra, a te életed az sokkal jobban egysegg rendszer, mint hogy bármelyik ellenzéki megmozdulás egypárt rendszer lenne.

Homo fideszbirkusz 2021.09.09. 12:46:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Ma reggel 36,8 volt az IQ-m, az orvos mérte."

Tudjuk Homo fideszbirkuszom, hogy a te IQ-dnál az csoda, hogy ha még van akármi mérhető is rajta.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.09.09. 12:50:57

@Homo fideszbirkusz:

Először liberális higgannyal mérték, az mínusz értéket mutatott.

otunde 2021.09.09. 12:56:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

demieeert.blog.hu/2021/04/26/de_miert_turjuk_meg_mindig_a_dohanyfust-diktaturat?full_commentlist=1#c40184472

"A Biblia írása idején nem volt ismert a szerzőknek a dohány."

ne már, bazmeg, isten nem ismerte a dohányt? merthogy a keresztény hit szerint a Bibliát isten ihlette. a keresztények azt hiszik, hogy a Bibliában ritka bölcsességek jóslatok, tudás van, amely nem azáltal volt lehetséges, hogy a Biblia írói ritka bölcs, emberfeletti előrelától voltak, hanem isten iheltte. a Biblia tele van olyan dolgokkal, hogy mit tegyél, és mit nem, mert egészséges illetve egészségtelen. csak a dohányzás nincs benne? mert isten arra nem gondolt? nem tudott róla? nem látta előre, hogy nagy gond lesz belőle?

hú bazdmeg, de idióta vagy, még a saját idióta vallásod keretein belül is.

a valóság nyilván az, hogy a Bibliában egy csomó hülyeség van, és sok bölcs dolog nincs benne, mert tök közönséges ükori emberek írták, a kor szintje szerinte hülyeségekkel tele.

Boar. 2021.09.09. 13:21:20

@hannibal ante portas: Téged ki a fasz kérdezett, fikanick?

otunde 2021.09.09. 13:36:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"Az országnak szüksége van a nagy kínai nép barátságára."

Orbán és te egy kommunista fasz vagy.

ertelemblog.wordpress.com/2019/12/12/amikor-a-kommunista-fidesz-kommunistazik/

otunde 2021.09.09. 13:44:22

@11 Favágó:

szeka.blog.hu/2021/06/08/itt_a_fudan_hol_a_fudan?full_commentlist=1#c40698654

Orbán a mi pénzünkből lop a kínaiaknak marxista egyetemet. mert egy kommunista, geci selejt.

Dugulj el, te kis favágó, és takarodj vissza az erdőbe, dolgozzál, a favágásnál nem csinálhatsz nagy kárt, legfeljebb magadban, te kis 4 elemis faparaszt mongolfidióta!

otunde 2021.09.09. 13:52:53

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

fegyvertelen.blog.hu/2021/06/01/az_atkozott_profit_es_a_kotelezo_plakatolas?full_commentlist=1#c40687806

Te tudatosan rombolod a blogokat. Mert egyrészt egy autista elmebeteg vagy, másrészt meg egy fizetett ügynök.

Nem csoda, hogy még a veled azonos politikai táborban lévők is ellened vannak emiatt.

otunde 2021.09.09. 14:04:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

@MAXVAL bircaman közíró:

"Ma este hol lesz a seggtánc, az Angyal utcában vagy a Soros-romkocsmában?"

kérdezted itt:

wmarcelblog.blog.hu/2020/08/27/a_miniszterelnok_nyaral/full_commentlist/1#c38862298

Az a helyzet, hogy hiába kérdezed ezt minden héten a hétvége közeledtével, egyre izgatottabban, táguló, égő segglyukkal. Hiába, mert én ezt nem tudom. Én nem vagyok buzi, mint te. Úgyhogy kénytelen leszel magad utánanézni, hogy hol basznak seggbe ma este téged.

otunde 2021.09.09. 14:19:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
jog-asz.blog.hu/2021/06/11/az_en_nemzeti_konzultaciom_560?full_commentlist=1#c40714392

a Fidesz ateista, keresztényüldöző kommunista pártnak épít marxista egyetemet Budapesten a mi pénzünket lopva el. az EU-ban meg megvétózzák a keresztényüldöző, kommunista Kína elítélését. Orbánnál nagyobb kommunistabarát, keresztényellenes geci nincs ebben az országban. ők csak akkor támogatják a keresztényeket, ha lophatnak. és akkor támogatják a keresztélny-üldözőket is, ha lophatnak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.09.09. 14:24:27

@otunde:

Ez van, gazdádnak nem építünk szivárvány kamuegyetemet pincébezahunási szekcióval.

otunde 2021.09.09. 14:35:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Ez az e-mail címed
maxval1967@gmail.com

Itt lehet megnézni, hogy nézel ki, milyen egy gyakorló elmebeteg:

www.facebook.com/maxval

otunde 2021.09.09. 14:44:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"te nagyon sikertelen ember vagyok. "

uzsoras.blog.hu/2021/04/23/tavasz_van_dagad_a?full_commentlist=1#c40172460

Ennyit tud egy bolgár elmebeteg.Ennyit tud egy mongolFidióta.

impala 2021.09.09. 15:23:28

azt hittem, véletlenül az origora kerültem.

otunde 2021.09.09. 15:46:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

korbely.blog.hu/2021/07/24/lenge_17_eves_lanyok_a_kesma_portaljain?full_commentlist=1#c40811594

akármilyen fóbiád is van, te kis autista elmebeteg, a mesekönyvek a valóságban nem harapnak.

ellenben a bikinis lányoknak esetleg lehet bajuk, ha arra jár egy Fideszes.

www.blikk.hu/aktualis/belfold/gyor-fideszes-pedofil-kukkolo-strand-lebukott/5m1ep7f

ben2 2021.09.09. 15:47:50

Az előválasztás szimplán arról szól, hogy az ellenzéki pártok közötti alkukat szentesítse és így ne tudjon sértetten felállni és önállóan indulni az, akinek a tárgyalások során csak a kispadon jutott hely.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2021.09.09. 16:01:58

Kereshetnétek valami kevésbé sértő címet ennek a mocsokáradatnak, fideSSnyik csürhe! Ugyanis sértés Óbudára nézve, hogy a nevét használjátok.

otunde 2021.09.09. 16:03:28

@ben2: hagrid.blog.hu/2021/06/15/jobboldal_900?full_commentlist=1#c40719984

a magyar történelemben soha nem lopott annyit egyetlen kormány sem, mint Mészárosék. a magyar történelemben Horthy óta nem volt olyan népirtás, mint amit Orbán a koronavírus járvánnyal csinált. tehát Horthyék óta nem volt nagyobb országrontó és hazaáruló kormánya Magyarországnak, mint az Orbán qrmány. az oktatás, egészségügy tönkretétele, a diktatúra, a cenzura, a szegény emberek kizsákmányolása, és még sok ezer hazaáruló, országrontó elqrást meg felsorolni is nehéz.

otunde 2021.09.09. 16:11:45

@ben2:

hagrid.blog.hu/2021/06/15/jobboldal_900?full_commentlist=1#c40719976

te totálidióta fasz! az iskolában a tanításnak viszonylag ritkán az a célja, hogy "te is így csináld". pozitív minták adása is célja az iskolai tanításnak, például irodalom és történelem órán. de a negatív példa is. és a legtöbb esetben pedig a dolgok megértéséről van szó. biológia órán például a gyerekeknek elmondják, hogy hogy szaporodnak a virágok. ezt nem azért tanítják, hogy a gyerekek várják a méheket, hanem azért, hogy megértsék a dolgot. mert tudod, a tudás hatalom. illetve tudod te a faszt, te olyan hót hülye vagy, honnan tudnál ilyeneket?

ideális esetben a gyerek az iskolában azt tanulja, hogy van homoszexualitás, van heteroszexualitás, és egyik sem bűn. ellenben a cukrosbácsi akkor is bűnt követ el, ha lányokat csábít el, és nem csak akkor, ha fiúkat. a cukrosbácsiban nem az a baj, hogy ha homoszexuális, hanem az, hogy ha pedofil, és törvénysértő módon az. te ezt nem fogod fel, mert te egy sötét, homofób, náci fasz vagy.

a gyerekek tanítása és felvilágosítása nélkül pontosan olyan selejtes, agyhalott homofób nácikat kapunk mint te, akik aztán a hazaáruló, országrontó Fideszes qrmányra szavaznak, és tönkrebasszák az országot.

otunde 2021.09.09. 17:13:49

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

rokaffya.blog.hu/2021/04/27/igy_sirtok_ti?full_commentlist=1#c40187526

Birca ismeri az Angyal utcai szauna kinézetét belülről. Normális ember azt se tudja, hogy van ilyen. Én se tudom, hogy van-e egyáltalán ilyen. De hát Ivan Marinov Maxval Birca gyakran jár oda. Biztos tudja.

Egyébként így néz ki a kis náczi, pedofil, valláskárosult agyára beteg bolgár selejt:

www.facebook.com/maxval

otunde 2021.09.09. 17:27:26

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

parpercpolitika.blog.hu/2021/05/15/honnan_tudod_hogy_semmibe_neznek?full_commentlist=1#c40644806

"Az autizmus nem elmebetegség."

Hát mi, te kis autista elmebeteg? Talán nemi betegség? Talán a sok seggbekúrástól kaptad?

Az autizmus elmebetegség:

hu.wikipedia.org/wiki/Kateg%C3%B3ria:Autizmus

"Mentális zavar", és "fogyatékosság" kategória alatt van. A "mentális zavarok" pedig a "betegségek" kategória alatt.

Itt van még különféle betegség-kategorizáló rendszerekben az autizmus besorolása és kódja.

de.wikipedia.org/wiki/Autismus#Diagnose_und_Klassifikation

Nemcsak autista elmebeteg vagy, hanem a szopásos mongol idióta Fideszes pszichopata is, aki a jó édes kurva anyját is letagadja. Pont ilyen Orbán is egyébként, aki pár hónappal később bármilyen témában pofán szarja önmagát, és az ellenkezőjét képes mondani annak, mint amit azelőtt mondott. Orbán is, és te is legatagadjátok a jó édes kurva anyátokat is, mert pszichopata selejtek vagytok. Nincs lelkiismeretetek.

otunde 2021.09.09. 17:32:43

@ben2:

hagrid.blog.hu/2021/06/15/jobboldal_900?full_commentlist=1#c40719976

te totálidióta fasz! az iskolában a tanításnak viszonylag ritkán az a célja, hogy "te is így csináld". pozitív minták adása is célja az iskolai tanításnak, például irodalom és történelem órán. de a negatív példa is. és a legtöbb esetben pedig a dolgok megértéséről van szó. biológia órán például a gyerekeknek elmondják, hogy hogy szaporodnak a virágok. ezt nem azért tanítják, hogy a gyerekek várják a méheket, hanem azért, hogy megértsék a dolgot. mert tudod, a tudás hatalom. illetve tudod te a faszt, te olyan hót hülye vagy, honnan tudnál ilyeneket?

ideális esetben a gyerek az iskolában azt tanulja, hogy van homoszexualitás, van heteroszexualitás, és egyik sem bűn. ellenben a cukrosbácsi akkor is bűnt követ el, ha lányokat csábít el, és nem csak akkor, ha fiúkat. a cukrosbácsiban nem az a baj, hogy ha homoszexuális, hanem az, hogy ha pedofil, és törvénysértő módon az. te ezt nem fogod fel, mert te egy sötét, homofób, náci fasz vagy.

a gyerekek tanítása és felvilágosítása nélkül pontosan olyan selejtes, agyhalott homofób nácikat kapunk mint te, akik aztán a hazaáruló, országrontó Fideszes qrmányra szavaznak, és tönkrebasszák az országot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.09.09. 17:37:15

@otunde:

Ne szerénykedj. Közismert, hogy te vagy az Angyal utcai gyerekbár főkaletéja. Te is beismerted többször is.

otunde 2021.09.09. 17:41:08

@ben2:

hagrid.blog.hu/2021/06/15/jobboldal_900?full_commentlist=1#c40719976

te totálidióta fasz! az iskolában a tanításnak viszonylag ritkán az a célja, hogy "te is így csináld". pozitív minták adása is célja az iskolai tanításnak, például irodalom és történelem órán. de a negatív példa is. és a legtöbb esetben pedig a dolgok megértéséről van szó. biológia órán például a gyerekeknek elmondják, hogy hogy szaporodnak a virágok. ezt nem azért tanítják, hogy a gyerekek várják a méheket, hanem azért, hogy megértsék a dolgot. mert tudod, a tudás hatalom. illetve tudod te a faszt, te olyan hót hülye vagy, honnan tudnál ilyeneket?

ideális esetben a gyerek az iskolában azt tanulja, hogy van homoszexualitás, van heteroszexualitás, és egyik sem bűn. ellenben a cukrosbácsi akkor is bűnt követ el, ha lányokat csábít el, és nem csak akkor, ha fiúkat. a cukrosbácsiban nem az a baj, hogy ha homoszexuális, hanem az, hogy ha pedofil, és törvénysértő módon az. te ezt nem fogod fel, mert te egy sötét, homofób, náci fasz vagy.

a gyerekek tanítása és felvilágosítása nélkül pontosan olyan selejtes, agyhalott homofób nácikat kapunk mint te, akik aztán a hazaáruló, országrontó Fideszes qrmányra szavaznak, és tönkrebasszák az országot.

otunde 2021.09.09. 17:51:23

@Le a spammerekkel:

kormanykommentek.blog.hu/2021/08/30/elovalasztas_de_ki_es_kit_valaszt?full_commentlist=1#c40880234

Na, ennyit tud a mongolFidióta. Más ország, különböző ország, akkor ne is vegyünk át tőlük semmit, ne is adaptáljunk tőlük semmit. Soha, semmit. Nem is olvas tovább, meg se gondolja a tuskó mongolFidióta. Több iszonytatóan elmebeteg dolog is van ebben:

1) geciOrbán persze más országoktól egy csomó hülyeséget másol, és akkor téged nem zavar, hogy más ország, különböző ország, ugyanúgy gondolkodás nékül csápolsz, mint ahogy most gondolkodás nélkül elutasítasz. Mert te egy gondolkodásra képtelen elmebeteg vagy, aki Orbán seggében van, és mindent csak az alapján ítél meg, hogy ha a gazdi csinálja, akkor jó, ha más, akkor rossz. És itt innentől nem is olvasol, nem is gondolkodol toivább. A "más ország" csak egy kifogás, ami nyilvánvalóan önpofánszarás, hiszen Orbán esetében nem zavar.

2) Valójában más országoktól lehet átvenni, adpotálni (ez azt jelenti, te kis idióta, hogy átvenni, de a helyi viszonyokhoz módosítani dolgokat). Hasonló országoktól többet, nagyon különböző országoktól kevesebbet. De az országok nemcsak különbözőek, de még csak nem is uniform módon különböznek, lehet egy nagyon különböző ország valamiben hasonló. Na ezt végiggondolni, ahhoz gondolkodnod kéne, de ezt nem tudsz, mert mongolFidióta vagy.

3) "Más mentalitás". Bizonyos dolgok átvételének pontosan az a lényege, és célja, hogy a mentalitás alakításának az eszköze. Ha egy országban jobb a mentalitás, mint a miénkben, akkor bizonyos dolgok átvételének nemcsak az lehet a célja, hogy jobban menjenek a dolgok az átvett eszköz miatt, hanem az átvett eszköz javíthatja a mentalitást is. Ebben az esetben például tényleg arról van szó, hogy a magyarok jelentős része Führerelvű, és leszavaz a Fidesz bármely jelöltjére, neki nem is kell előválasztás, minek? Majd a Führer megmondja, mire kell szavazni. EZeknek az embereknek is lehet mentalitásformáló, ha látják, hogy lehet ezt demokratikusabban csinálni, hogy működik, ha lätjäk, hogy mi lehet az előnye. A másik oldalon meg ott vannak azok, akik demokratikusabban gondolkodnak, és nehezen szavaz le a kijelölt jelöltre, őneki meg fontos lehet az, hogy adnak neki ahhoz is lehetőséget, hogy beleszóljon nemcsak a választás eredményébe, hanem már a jelölt személyébe is. Növeli a demokráciát, növeli a szavazó bizalmát. És még ha nem is az ő jelöltje győz, egészen más olyan jelöltre reszavazni, aki egy előválasztáson nyert, és az emberek őt akarják, mint arra, akit a Führer akar. Te maradsz annäl, amit a Führer akar, meg annál, hogy ha valami nem jó, akkor ne is próbáljuk meg megjavítani. Ez tényleg egy jellemzően szar magyar mentalitás, amire vannak kivételek, és az előválasztás az ellenzéknél például éppen egy pozitív kivétel. De te belerúgsz, hogy "dögöljön meg a szomszéd tehene is". Ennyit tudsz, méylmagyar selejt!

De hát ezt egy mongolFidita nehezen fogja fel. Ezért ismételten meg fogod kapni.

Le a spammerekkel · http://ketkerekenoutival.blog.hu/ 2021.09.09. 17:52:56

@otunde: jajj, matyikám, ne fárassz! Ti ketten pont megérdemlitek egymást.

otunde 2021.09.09. 17:56:36

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

meltanyossag.blog.hu/2021/05/24/a_korrupciouldozes_uj_dimenzioja?full_commentlist=1#c40670178

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: a faxt, te kis bolgár elmebeteg, a kapitalizmusnak nem alapja a korrupció. a keleti, tolvajbandák alapja a korrupció. a Fidesz alapja a korrupció. a nyugati, fejlett kapitalista országokban a korrupció sokszor igen alacsony. sokszor a legfejlettebb kapitalista országokban a legalacsonyabb a korrupció. a korrupt országok általában fejletlenek. abból nem lesz fejődés, nem lesz jólét, hogy Mészárosék sok száz milliárdokat lopkod el, és Adriázásra, Dubaiozásra, kokókra, kurtákra, természetromboló szállodákra verik el.

ezt csak egy olyan elmebeteg autista hiszi, mint te. ilyen elmebeteg genetikai selejtekből áll a Fidesz.

Boar. 2021.09.09. 18:22:14

@hannibal ante portas: Ezért regeltél új nicket, csicska?
Anyád tudja, hogy nagyobb qrva lettél mint ő? Büszke lehet rád...

Boar. 2021.09.09. 18:26:23

@Le a spammerekkel: Azért nem lenne baj, ha valahol máshol szeretné egymást ez a kettő...
Javasolnám a Pandzsir völgyet, állítólag nagyon szép ilyenkor ősszel ...

otunde 2021.09.09. 18:28:07

@Le a spammerekkel:

aztirjaa.blog.hu/2021/08/19/allister_heath_a_romlas_es_az_onhittseg_vegul_megdontotte_az_amerikai_birodalmat/full_commentlist/1#c40864334

figyusz, te kis idióta, a törvény nem úgy van ám, hogy te elképzelsz valamit valamilyen képzelt bűntényről, fejlelentesz valakit, és akkor el lesz ítélve. ha hülyeségekt képzelsz el, akkor még a rendőrség is kiröhög, és nem indul el semmi.

vidakovics.hu/zsarolas-btk-367/

"Btk. 367. § Zsarolás
367. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel vagyoni hátrányt okoz"

A) hol van itt a vagyoni hátrány?
B) hol van itt az erőszak, vagy fenyegetés? a fenyegetésnek komoly dolognak kell lennie, ami félelmet kelt. a kommentelés nem ilyen fenyegetés. a "megmondalak apukádnak" lehet, hogy az óvodában zsarolásnak számít, de nem a BTK-ban.

ráadásul ott van az ismeretlen tettes. de ráadásul még a blogger személye is ismeretlen. a blogger ráadásul törli a kommentjeimet, amivel törli az elkövetést, már, ha bármit elkövettem volna. ezzel szemben a sok komment, amiben ti követtek el törvlénysértést, az fennmarad, és emiatt ti feljelenthetőek vagytok, és a blogger is. a blogger ugyanis felelős a blogján elkövetett sok törvénysértésért, ha nem törli azokat. szóval inkább a bloggernek kéne megnéznie, hogy én hányszor jelenthetek fel valakit, és őt is, becsületsértésért.

sötét vagy, mint a bányató.

otunde 2021.09.09. 18:33:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

szeka.blog.hu/2021/06/12/orban_viktor_megadta_az_alaphangot_partja_2022-es_kampanyahoz?full_commentlist=1#c40710528

a térdelés a feketék elnyomására hívja fel a figyelmet. a kifütyülése náci cselekedet. de ezt te, a bolgár autista nem fogod fel, azért vagy náci, mert elmebeteg vagy.

itt lehet megnézni, milyen egy igazi elmebeteg genetikai selejt:

www.facebook.com/maxval

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.09.09. 18:40:11

@otunde:

Én konkrétan támogatom a néger polgárjogi mozgalmat. 6 évig éltem négerek között.

Azonban a térdepelés nem erről szól hanem a néger rassszimusról. Amit elutasítok. A BLM pedig nem néger polgárjogi mozgalom, hanem egy rasszista destruktív szervezet.

hannibal ante portas 2021.09.09. 23:49:08

@Boar.: gyengeelméjű kis fityfasz vagy mellé még tahó is rendesen.

Boar. 2021.09.10. 09:09:55

@hannibal ante portas: Még az is jobb lenne mind fideszkurvának lenni...
Tükörbe bele tudsz nézni hányinger nélkül? Vagy már összetörted mind?

Boar. 2021.09.10. 09:24:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Sokat kellett térdelned abban a hat évben a négerek előtt? Azóta szelel a záróizmod?
Így persze érthető, hogy a néger és a térdeplés szavaktól bizseregnibkezd itt-ott :-)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.09.10. 10:08:48

@Boar.:

Nem, azok nem Soros négerjei voltak, hanem normális négerek.

Boar. 2021.09.10. 11:52:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Normális?
Úgy érted, utána megsimizték a kobakod? :-)

Boar. 2021.09.10. 14:57:12

@MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott): Persze...a fekák nem rasszisták...törzsi meg banda alapon mészárolják egymást lehetőleg asszonyostól, gyerekestől, mindezt a pc jegyében

Boar. 2021.09.10. 19:01:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ja...amerikai filmek...
Szokás szerint hülye vagy birka...magabiztos hülye. Légy oly bátyám, guglizz már rá a hutu meg tuszi kifejezésekre...a "népírtás"-t már magától fogja kiadni a kereső.
Vagy beszélj légiósokkal, milyen volt bemenni egy faluba amit egy hete meglátogatott a szomszéd törzs vagy a west side boys...aztán mindenütt asszonyok és gyerekek megcsonkított, felpuffadt bűzlő holttestei hevernek...
süti beállítások módosítása