Tátongó lyukak a szociális hálón
2021. január 27. írta: Óbudai Hírek

Tátongó lyukak a szociális hálón

A korábbi években méltán elismert és többszörösen díjazott óbudai szociális modellt sikerült alig másfél év alatt lerombolnia a kerület új vezetésének.

szocialis_idos_ellatas_obudai_hirek.jpg„Csődközeli helyzetbe kerülhetett az óbudai önkormányzat az elmúlt év végén. A választások után Bús Balázs még 1,5 milliárdos tartalékkal adta át a kerületet, most pedig már ott tartanak, hogy a szociális ágazatot is leépítették, ahol egyébként is létszámhiánnyal küszködnek a szakemberek.” – írja az óbudai szociális intézmények helyeztét feltáró riportjában a pestisracok.hu.

A cikkben több kerületi szociális intézményben dolgozó szakember is megszólal, és egybehangzóan állítják: több dolgozót bocsátottak el az Óbudai Családsegítő és Gyermekvédelmi Központból az elmúlt hónapokban.

Az Óbudai Hírek információi szerint nem csak a Családsegítőnél történtek elbocsátások az elmúlt hónapokban, hanem többek között az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézménynél is. Felmondtak próbaidejét töltő szakembernek is, de elküldtek több, évek óta sz intézményekben dolgozó munkatársat is „felsőbb utasításra”. Mindkét intézmény fenntartója a kerületi önkormányzat, a városházán hozzák meg a döntéseket a fontosabb személyzeti kérdésekben.

Az ellátórendszerben még megmaradt dolgozók hangulata sem a legjobb: 2020-ban a szociális munka napján nem honorálta emberfeletti munkájukat az önkormányzat, ahogy – ellentétben a városházán dolgozó sleppel – nem kapták meg az év végén megszokott jutalmukat sem az ágazat dolgozói. Holott az elmúlt évben pont az idősgondozásban dolgozók, a nyugdíjasházakban ügyeletet vállalók és a házi segítségnyújtás munkatársai, voltak azok, akiknek a munkáját leginkább semmibe vette Kiss László és baloldali bagázsa. Annak ellenére, hogy a rászorulókat ellátók voltak leginkább kitéve a koronavírus veszélyének az elmúlt hónapok során, a kerületi szociális ellátás első vonalában dolgozva.

Így azoknak a közvetlen ellátást végző munkatársak a maradása is kétséges, akiket egyébként elkerült az elbocsátási fűnyíró, hiszen a szomszédos kerületek és a magánellátó intézmények bértámogatással, kiegészítő juttatásokkal várják a képzett szociális szakembereket.

„Informátoraink szerint az igen is drasztikus létszámleépítés oka az, hogy több milliárdos hiánnyal küzd az önkormányzat.”  – folytatódik a PS cikke. „Azt, hogy ezt miként hozták össze, már nem értik forrásaink, ugyanis mint mondták, az előző polgármester 1,5 milliárdos tartalékkal adta át a kerület kasszáját. Állítólag a pénzhiány az elbocsátások oka, mert ugyan 1,5 milliárd pluszban adta át Bús a kerületet, de állítólag immár több milliárdos milliárdos mínuszban van a kassza.”

A bejegyzés trackback címe:

https://obudaihirek.blog.hu/api/trackback/id/tr816405630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása