Betondarabok hullanak: életveszélyes a Flórián téri felüljáró
2021. április 26. írta: Óbudai Hírek

Betondarabok hullanak: életveszélyes a Flórián téri felüljáró

dsc_2553k.jpgAkár az aluljáró lezárásával is járhat, ha a Fővárosi Önkormányzat nem lát hozzá haladéktalanul a Flórián téri felüljáró rekonstrukciójához.

Gyerekfej nagyságú, méretes betondarabok potyognak rendszeresen a Flórián tér különböző részeire az Árpád hídi felhajtó két ágának elhanyagolt állapota miatt. Veszélyben van  nap mint nap elhaladó több tízezer autós, az aluljáró fedetlen részein közlekedő gyalogosok és a római kori Fürdőmúzeum is.

A Flórián téri csomópont Szentendrei útról az Árpád hídra vezető felhajtói az 1980-as évek első felében épültek. Harminc év elteltével a 364 méter hosszú déli és a 322 méteres északi közúti felüljárók állapota a karbantartások elmaradása miatt már aggasztó mértékben leromlott. A Főváros korábbi vezetése ezért 2018 végén közbeszerzési felhívást tett közzé, amely eredménytelenül zárult, mert az egyetlen beérkezett ajánlat meghaladta a korszerűsítésre fordítható keretet.

2020-ban az eljárást megismételték, ezúttal a szerződésre is aláírás került, de a munka nem kezdődött meg – továbbra is hullanak a betontömbök.

Hogy mi áll a Karácsony-féle fővárosi vezetés késlekedése mögött, nem tudni, ahhoz viszont nem kell mérnöki végzettség, hogy lássuk: kátyús útfelület, omladozó illesztések és a rossz esővíz elvezetés miatt málló betonelemek csipkézik a felüljárók pályaszerkezetét és tartóoszlopait. Ezek az állapotok általánosnak tekinthetők Budapesten, a Népszava néhány napja megjelent gyűjtéséből kiderül: a fővárosi hidak és felüljárók harmada kiterjedt felújításra szorul. Ám ez a városvezetés hozzá nem értése és rossz gazdálkodása miatt aligha valósulhat meg.

Kiss László polgármestert sem hallottuk még lobbizni DK-s főnökénél vagy a főpolgármesternél a Flórián téri felüljáró felújítása ügyében, pedig minden bizonnyal ő is a helyszínen pingvinezne, ha baleset történne. Fontos szem előtt tartanunk: egy újabb sárgadinnye nagyságú betondarab szerencsétlen lezuhanása bármikor tragédiát okozhat! Ez pedig az aluljáró lezárásával, illetve jelentős, egész Óbudát érintő forgalomkorlátozással is járhat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://obudaihirek.blog.hu/api/trackback/id/tr4816513818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gorbacsov homlokán a májfolt 2021.04.27. 08:32:21

@Óbudai Hírek:

Ezt írod: "Ám ez a városvezetés hozzá nem értése és rossz gazdálkodása miatt aligha valósulhat meg."

Roszz gazdálkodás?

Valóban?

Én eddig úgy tudtam, hogy a fővárosnak sajnálatos módon azért nincs pénze, mert a felcsúti csüngőhasú elvonta a korábbi bevételeket.

Az a baj, hogy hiába rejtesz el a szövegben ilyen manipulatív félmondatokat, úgyis lesz egy-két olvasó, aki emlékezni fog, hogy valójában mi történt.

Dont forget to bring a towel 2021.04.27. 09:32:41

@Gorbacsov homlokán a májfolt: tájékozódj több forrásból, ne csak KariGeri Facebook oldaláról

birka menet 2021.04.27. 09:32:59

Tarlós eftárs Elmútt10év semmittevését és elkúrásiat 20 év lesz helyrehozni.

Szétrozsdásodott hidak, kigyulladó metrószerelvények, összeomló felüljárók - csak egy rövid lista a tarlósi 10 év semmittevés örökségéböl.

Még szerencse, hogy stadiionokból van elég.

Galerida 2021.04.27. 09:53:24

Hiába vett át Tarlós Demszkitől egy jó anyagi helyzetben levő, prosperáló fővárost, tönkre tett mindent!
Szerencsére a bölcs budapestiek megválasztották Karácsonyt és azóta már van "Klíma vészhelyzet", méhecskefészek és néhány sárga csík a közlekedés javítása érdekében! Na meg facebokozás orrba-szájba....

Irbisz 2021.04.27. 10:00:10

mekkora arcátlan fideszseggnyaló cikk, 2018-ban tarlós volt még a főpolgi, azóta meg büntetésből, hogy megbukott és ellenzéki lett a polgármester, a főváros bevételeinek egy jelentős részét elvette a fidesz.
elmehettetek volna az 1980 körüli népszabadsághoz is újságírónak, szégyen 2021-ben ez a poszt.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2021.04.27. 10:43:56

De ez nem baj, mert lesz helyette sünteleltető a Huszti úton!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.27. 11:01:33

A Flórián téri felüljáró teljesen hibátlan volt Tarlós alatt, hiszen köztudott hogy fidesz szavazó. Most hogy Karigeri lett a főpolgi, elkezdett hirtelen darabokra hullani.

ui

Kedvenc részem amikor Brendel Mátyást elsüllyesztik. :-))
www.youtube.com/watch?v=mymvU1Yydvw&t=652s

konrada 2021.04.27. 11:14:48

Nem kéne ám Karigerit basztatni!
Ő a változtatási tilalmas programjával nyert, és ezt be is tartja!

konrada 2021.04.27. 11:17:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Azért rendesen beléd szeretett matyika, hogy már a nevedet is felvette!

euculti.blog.hu/2021/04/26/teraszozas_a_szolidaritas_szembe_kopese#comment-form

Hiába no: nincs senki más, aki ilyen rendszeresen b.szogatja...;))

citrix 2021.04.27. 11:28:47

A fővárosban már legalább 10-15 éve be kellett volna vezetni az útdíjat minden gépjárműre. Kivétel nélkül, beleértve a közületi, céges, elektromos és úgymond mozgássérültek járműveit mert ha kivételt tesznek akkor mindenki hirtelen rokkant lesz. Nyilván egy megfizethető de összességében éves szinten legalább néhány százmilliárdos összeg beszedéséről lenne szó amit semmi másra nem lehetne felhasználni mint az úthálózat elemeinek karbantartására, felújítására. Stadionokról, szociális célú átcsoportosításról vagy "járvány elleni védekezés" céljára történő einstandolásról szó sem lehet! Botrányosan sz@r minőségű a főváros úthálózata, felüljárói, a hidak jó része szó szerint széthullófélben van. Nem csak a Flórián téri hanem pl. a Rákospalotai felüljáró is darabokban mállik, tudtommal már csak a BKV használhatja. 30 évvel a rendszerváltás után hogy lehet tré állapotban az úthálózat amikor 1l üzemanyagban kb. 300ft jövedéki adó van beépítve? Ha ez se elég akkor jöjjön az útdíj, az állam csak sportra, propagandára és kommunista egyetemre hajlandó ezer milliárdokat költeni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.27. 11:28:49

@konrada: Ami egy szégyen, mert a bloggereknek egységesen kellene elűzniük.

Spermatyinak úgy látszik már megint fellángolt a szerelme irántam, a nickemet is másolja. :-))
Most már ismerjük a pofáját is.
Kedvenc részem amikor Brendel Mátyást elsüllyesztik. :-))
www.youtube.com/watch?v=mymvU1Yydvw&t=652s

konrada 2021.04.27. 11:44:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Tényleg szörnyű, hogy alapvetően értelmes ember mitől lett ennyire hülye...:(

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.04.27. 11:50:38

@konrada: Szerintem sosem volt százas. Különben is alapműveltségbeli hiányosságai vannak. Szerinted aki úgy ír hogy "tolvaly" az mennyit olvasott életében?

Sancho12 2021.04.27. 12:38:07

@Dont forget to bring a towel: Gondolom tudod,hogy a Bus nevezetű mit művelt Óbudával?

Sancho12 2021.04.27. 12:42:08

@Galerida: Gondolom,hogy Óbudán élsz,hogy tudod mi van ott.

konrada 2021.04.27. 13:14:41

@Sancho12:
Ez most valami rohamféle?
Senki nem írt semmit az óbudai vezetésről, te meg neki állsz védeni a DK-s polgármestert komoly szélmalom-harcosként.

...és te óbudai, tudod miért nem írt senki Bús kontra Kiss relációban az üggyel kapcsolatban?
Mert a felüljáró fővárosi kezelésű, így a helyi polgimájszternek legfeljebb keresztbe fekvési joga van, köze más semmi, nem véletlen írtak azok, akik veled ellentétben képben vannak Karácsony vs. Tarlóst...

lutria 2021.04.27. 13:33:07

Tehát az író elismeri hogy már a kormányzati pénzzel kitömött Tarlós is sokallotta a felújítás költségét-de hirtelen nem érti hogy Karácsony miért nem fizeti ki azonnal az azóta még jobban megdrágult felújítást?

Sancho12 2021.04.27. 13:46:48

@konrada: Kiss László polgármestert sem hallottuk még lobbizni DK-s főnökénél vagy a főpolgármesternél a Flórián téri felüljáró felújítása ügyében, pedig minden bizonnyal ő is a helyszínen pingvinezne, ha baleset történnet.
Akkor csak nem olvastad a cikket.Bus mi a f@szért nem lobbizott.

konrada 2021.04.27. 14:55:49

@Sancho12:
Valóban, a cikkben tényleg b.sztassák Kisst.

...csak a "válasz erre" gomb esetén nem a cikkre válaszolsz, hanem az előzmény nicknek, amiből az jön le, hogy olyant kérdezel-támadsz valamivel, aki nem is írt arról.
Ilyen esetben elég, ha a csak simán beírsz a "Szólj hozzá" -ba, és nincs félreértés.

ertelmetlensegi 2021.04.27. 19:51:43

A fővárosban talán volt egy feladat felosztás (hatáskör), az kerület és a főváros között. Ahol BKK járat közlekedik, azt az utat a főváros tartja karban, a többi utca kerületi hatáskör. Tehát rohadnak a hidak? Többségében fővárosi feladat. Nyilván az állam túl sokat von el a fővárosban beszedett adókból. Dugódíjat a főváros közigazgatási határán bevezetni!
Tehát Orbán a hibás. Oszt jó napot!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.04.28. 00:50:30

Atya úristen, mi lesz ott, ha elkezdik majd lezárni a felújításhoz.Mindenkit leterelnek a hídról a talajszinti lámpához...A sor vége a Domusnál lesz, vagy a Kerepesinél, 3-4 sávban állva.
Valszeg ezért nem(sem) lett még elkedve a munka, senki nem akar háborút, bukást.Mint a Lánchíddal.

konrada 2021.04.28. 07:25:42

@geegee: Egyébként én is pont ezt gondoltam a dologról. Annyira kényes helyen van, és akkora rajta a forgalom, hogy a zárás idején a főpolgi, de a kerületi is lesz minden, csak jó nem. Ahhoz meg kell egy erős jellem, hogy ezt bevállalja valaki a jövő érdekében.

Dan da Man 2021.04.28. 08:55:08

@citrix: Ha ez kellene, én kifizetném. Csak legyen szigorú ellenőrzés alatt, hogy ne szublimáljon az összegyűlt pénz...

citrix 2021.04.28. 09:10:37

@Dan da Man: Svájci bankszámlán amihez a kapzsi nemzetvezetőnek semmi lehetősége hogy hozzáférjen. Ahogy a főváros se emelhet le pénzt az állami bankszámlákról, úgy fordítva is igaz legyen. Ameddig ez nincs megszervezve addig semmi értelme bármiféle saját adó beszedésének akár a legnemesebb célra is. Ahogy lenne rajta pénz, a fidesz azonnal lenyúlná. Lásd gépjárműadó, szja, iparűzési adó, nyugdíjpénztár, etc.

johnclark 2021.04.28. 09:33:53

Elég nyilvánvaló, milyen kötődésű a blog.
süti beállítások módosítása